Get Adobe Flash player

Spórolj akár már a diákévek alatt!

2014.06.24. 17:11 P. kisokos

Az Erste Bank új, kisösszegű és személyre szabható megtakarítási számla konstrukcióval rukkolt elő. A szolgáltatás mellett egy kötvénnyel is megjelent a bank, mely tartós befektetési számlán (TBSZ) vagy nyugdíj-előtakarékossági számlán (NYESZ) keresztül adókedvezménnyel is igénybe vehető, és a jövőbeli piaci környezethez igazodó kamatot biztosít.

 

39679_persely.jpg

 (Forrás: mandiner.hu)

 

Az utóbbi időben egyre többször előtérbe kerül az öngondoskodás fontossága. Ahhoz, hogy nyugdíjas éveinkre is legyen mit a tejbe aprítani, az egyik legfontosabb feladata tudatosítani a fiatalokban a takarékoskodás hangsúlyosságát. Az Erste CélBetét Megtakarítási Számla néven elindított konstrukció előnye, hogy az ügyfelek egy kitűzött cél elérése érdekében kis lépésekkel takarékoskodhatnak, ezáltal valósíthatják meg vágyaikat.

 

A megtakarítás lényege, hogy rendszeres, viszonylag alacsony összegű, akár 5 ezer forint megtakarítással elindítható, sőt, diákok számára már 2 ezer forinttól elérhető. A betét összege havonta rendszeresen vagy egy-egy alkalommal is növelhető, és bármikor – komolyabb kamatveszteség nélkül – hozzáférhető. A betétnek pedig nevet is lehet adni: gyűjthetünk például kerékpárra, autóra, utazásra, bútorra, de számos egyéb célt is megnevezhetnek az ügyfelek, ezáltal még inkább személyre szabható.

 

A CélBetét Megtakarítási Számla kamata a havi befizetések összegének függvényében változik, 20 ezer forintot meghaladó havi befizetés esetén 2,50 százalék az éves kamat, ami kedvező a jelenlegi piaci környezetben, mivel az áprilisi MNB adatok szerint a magyarországi bankok által kínált forintbetétek éves kamata 2 százalék alatt van. Ha havonta 5 000-19 999 forinttal növekszik a CélBetét összege, akkor a bank 1,5 százalékos kamatot fizet. Diákok esetében a 1,5 százalékos kamat havi 2 000-9 999 forint közötti megtakarítás esetén, míg a 2,5 százalékos kamat 10 000 forint feletti havi megtakarítás esetén érhető el.

 

Ha többre vagytok kíváncsiak, akkor kattintsatok az alábbi linkre: http://www.erstebank.hu/extras/celbetet/

Szólj hozzá!

Címkék: megtakarítás kötvény Erste

A bejegyzés trackback címe:

https://penzugyikisokos.blog.hu/api/trackback/id/tr876172783

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Amire érdemes odafigyelned…

Tájékozódj!
Számolj!
Hasonlítsd össze az ajánlatokat!
Fontold meg őket!
Válassz tudatosan!
Változtass, ha nem vagy elégedett!

penzugyikisokos.hu

Facebook

Twitter

Friss topikok

Címkék

állampapír (1) atm (3) autó (1) bank (3) Bank (1) bankbetét (1) bankkártya (4) bankszámla (3) bérlet (1) beszedés (1) beszedési (1) betét (2) betétszámla (1) börze (1) bulechip (1) certifikát (1) család (1) csatornák (1) csoportos (2) Danks (1) daytrade (1) deviza (1) diákhitel (1) Diákhitel (1) diszkontkincstárjegy (1) divat (1) dollár (1) e-bankig (1) ebkm (1) egészség (1) elektronikus (1) előtörlesztés (1) Emese (1) Erste (5) erste (1) értékpapír (1) feltétel (1) fogyasztási (1) folyószámla (2) forint (1) futamidő (2) gazdaság (1) gépkocsi (1) hitel (11) hitelbiztosítás (1) hitelkártya (2) hitelkeret (1) hitelszámla (1) hozam (1) infláció (1) internet (1) játék (2) jelzálog (2) kamat (10) kamatmentes (1) keba (2) készpénz (2) kezelési (1) kincstárjegy (1) kisokos (1) kkv (1) kockázat (1) kód (1) kölcsön (4) költőpénz (1) költség (2) költségvetés (1) kötvény (2) küldetés (1) lakáshitel (3) lakástakarék (1) látra (1) lekötött (1) limit (1) lízing (1) maradványérték (1) MasterCard (1) megbízás (1) megtakarítás (5) milliárd (1) MobilePay (1) netbank (2) nyeremény (1) nyugdíj (1) oba (1) oktatás (1) öngondoskodás (2) önkéntes pénztárak (1) PayPass (1) pénz (4) pénzfelvétel (1) pénzügyes (2) pénzügyi (2) pin (1) profit (1) részvény (1) sms (1) spórolás (1) sport (1) sportgazdaság (1) személyi (4) személyi hitel (1) szóló (1) tartós (1) telebank (2) thm (1) THM (2) tőke (1) törlesztés (5) tőzsde (3) trader (1) váltó (1) végtörlesztés (1) visszlízing (1) Címkefelhő
süti beállítások módosítása