Első hallásra talán sokaknak idegenül hangzik a lízing szó, pedig egyre többet találkozunk vele mindennapjainkban. E nélkül a bérleti konstrukció nélkül a kisebb, tőkeszegény vállalkozások ma már szinte el sem tudnák képzelni, hogy megvásároljanak egy-egy drágább eszközt, gépet, vagy akár egy haszongépjárművet. Magánszemélyként is találkozhatunk ezzel a kifejezéssel főleg akkor, amikor autót szeretnénk vásárolni, de nincs elég pénzünk. Pedig ebben az esetben inkább hitelről, mint lízingről van szó. De miért is?
A lízing tulajdonképpen egy kölcsönszerződés, ami egyszerre hasonlít az adásvételhez és a bérlethez, s nem a mai kor szülötte. Jó pár évezreddel ezelőtt már Mezopotámiában is használták ezt a kölcsönformát, csak akkor még nem gépkocsit, vagy ipari gépeket adtak-vettek az ebben a formában szerződő felek, hanem egyszerű mezőgazdasági szerszámokat. A lízing lényege, hogy a lízingbe adó vállalja, hogy a szóban forgó eszközt – gépkocsi, üzemi berendezés stb. – a lízingbe vevőnek átadja meghatározott időre, így alapvetően különbözik a hiteltől, amikor a bank pénz ad és azon vásárolunk valamit, ami rögtön a saját tulajdonukba kerül.
A lízing azonban nem csak egy kölcsön, hiszen a lízingelő egyben a kizárólagos használati jogot is megkapja. Ennek leginkább abból a szempontból van jelentősége, hogy a lízingelő vállalkozás az áfát vissza tudja igényelni, illetve a kifizetett kamatokat költségként le tudja írni. Az eszközt tehát a továbbiakban a lízingbe vevő használja, mintha a sajátja lenne, de ezért köteles fizetni a lízingdíjat, ami immár nemcsak az eszköz eredeti ára, hanem a kamatokkal növelt értéke. Sőt, a kölcsönnel szemben a lízingelő annyival jobban jár, hogy a szerződés lejárta után a szóban forgó eszköz vagy rögtön a tulajdonába kerül, vagy egy kisebb összeg megfizetése után megvásárolhatja. Ez utóbbi összeg a maradványérték, vagyis az a rész, amely a birtokba vett tárgy értékéből a folyamatos értékcsökkenés után még megmaradt. Nem elhanyagolható egy tőkeszegény vállalkozás esetében az sem, hogy a lízingtárgy teljes értékének 10-50 százalékáért már hozzá lehet jutni az áhított áruhoz, s míg a fizetendő díj ketyeg, a gép, jármű is dolgozik, vagyis kitermeli saját költségeit.
A lízing leggyakoribb formája az úgynevezett „pénzügyi lízing”. Ebben az esetben az eszközért a lízingbe vevő a futamidő végéig fizet. Zárt végűnek nevezik azt a változatot, amikor az értékcsökkenést a lízingbe vevő vállalkozása számolja el, ám ő az eszköz áfáját már a futamidő elején megfizeti partnerének, de ezt később visszaigényelheti. A futamidő leteltével a lízing tárgya pedig a lízingelő birtokába kerül. Ennek mondhatni az ellentéte a „nyílt végű” lehetőség, amelyben a lízingelő számolja el az értékcsökkenést, s a futamidő végén eldöntheti, hogy a maradványérték megfizetésével tulajdonosa lesz-e az addig bérelt eszköznek. Természetesen utóbbit akkor érdemes választani, ha a lízingelő nem tud pénzt szerezni az áfa megfizetésére.
Szintén elterjedt az operatív lízing, amelyet gyakran tartós bérletnek is neveznek. Ebben a konstrukcióban nem feltétlenül élhet a lízingelő a futamidő végén az eszköz megvásárlásával, s a maradványérték is közel áll a piaci értékhez. Kapcsolódó szolgáltatásként a bérbeadó többnyire a lízingtárgy karbantartását, fejlesztését is vállalja. Sőt, az üzemeltetés kockázatán a felek osztoznak.
Egy érdekes formája a lízingkonstrukcióknak a visszlízing: ekkor az eladó a saját tulajdonát képező tehermentes eszközt eladja a lízingcégnek, majd lízingszerződést köt az eladott tulajdonra a lízingcéggel. Ez a módszer akkor lehet hasznos, ha a vállalkozás szabadon felhasználható pénzeszközhöz kíván jutni, miközben nagyobb értékű saját tulajdonú és lízingbe adható eszközzel rendelkezik.
